A házasság nem az, aminek megkötésekor mutatja magát, de bizonyos, hogy az akar lenni, aminek ilyenkor látjuk: egyetlen, megszakíthatatlan szövetség, amelynek tanúja és jóváhagyója nem kisebb személyiség, mint maga Isten.
Köszönöm az életnek, hogy Téged megadott Köszönöm a sorsnak, hogy hozzám elhozott, áldom az utat, amelyre most léptünk vigyázz rá, hogy róla soha le ne térjünk.
Kezem feléd nyújtom, szívem neked adom, Melyet soha vissza nem kérek, Szeress egy életen át úgy, mint ahogy én téged, Akkor is, ha megöregszünk, és Akkor is, ha már nem élek.
Lelkünk tiszta szerelmével oltár elé megyünk, Hogy egymásnak hűségesküt tegyünk, S ha szerelmünk lángja parázzsá csitulna, Gyermekünk szemében újra, s újra lobogna.
Az élet kanyargós útvesztőin a szülői kéz vezetett. S mikor én ezt elengedtem Megfogtam a tiedet. Mert úgy az élet mindig szomorú és hideg, Ha örömödet, bánatodat elmondani nincs kinek. Ezért soha ne hagyj el, Mindig a szíveddel vezess. És ehhez a legfontosabb, hogy mindig nagyon szeress.
Jó érezni azt, hogy szeretlek, nagyon és egyre jobban. Ott bujkálni a két szemedben, rejtozködni a mosolyodban. Érezni, hogy szemeid már szememben élnek és néznek. S érezni azt, ha szép, veled szép, s csak veled teljes az élet, Mert hisz csak egymást szeretve lehetünk boldogok.
Startlaphoz
RSS