Mindenféle gyöngéd emberi érzés átalakul a gyakorlatban önzéssé; bölcsebb, ha egyedül maradsz, még akkor is, ha ez néha nagyon fájdalmas és nehéz. Nincs nő, nincs barát, nincs emberi kapcsolat, mely idővel meg ne alázna.
Amikor Isten megteremtette az első emberpárt, elhalmozta őket a Paradicsomban minden jóval, míg végül már csak két dolog maradt, amit szétoszthatott közöttük. Feltette hát nekik a kérdést: "Már csak két dolog van, amivel kedveskedhetnék nektek, válasszatok. Ki akar tudni állva vizelni? Alig fejezte be a mondatot, amikor Ádám felugrott, hogy ezt elvegye. Nos Éva – szólt Isten –, akkor neked már csak a többszörös orgazmus marad."
Egyik legkedvesebb barátom, John, ha felhív, mindig megkérdezi, alkalmas-e nekem az időpont a beszélgetésre. Ha azt mondom , "nem", egy cseppet sem sértődik meg, sőt, mivel a barátom, elvárja, hogy inkább őszinte legyek, semmint a vonal másik végén "érvénytelenkedjek", és alig várjam, hogy letegye. Ennek a gesztusnak óriási előnyei vannak mindkettőnk számára: egyik, hogy amikor John hív, én soha nem rejtőzöm az üzenetrögzítő mögé, hanem mindig felveszem a kagylót, hisz tudom, hogy nem azonnal várja hosszas és osztatlan figyelmemet. Másik, hogy nem hazudunk egymásnak. Harmadik, hogy amikor viszont lehetőségem van rá, készséggel hallgatom őt meg, és örömmel halmozom el minden figyelmemmel, empátiámmal és lelki segítségemmel.
Tapasztalatom szerint érdemes minden funkcióra más barátot tartani - az egyikkel kirándulni jó, mert bírja a strapát, a másikkal kulturálódni, mert minden múzeumban előre köszönnek neki, a harmadikkal vásárolni, mert hihetetlenül képben van a leárazásokkal kapcsolatban... A barátok eme széles spektruma jó azért, mert nem ununk rá egymás társaságára, és mert ha egyikük aktuálisan "kiesik", még mindig ott a többi vagyis a szeretet és a segítség nem válik kizárólagossá két ember között, a csoport megőrzi dinamikáját. Ezt általában mindenki megérti, mégis, amikor szerelmi kapcsolatról van szó, rendszerint azonnal el is feledkezik róla. A mai napig meglep, mi mindent képesek a nők elvárni a partnerüktől - legyen romantikus szerető, jó apa, álldogáljon türelmesen a próbafülke előtt, sportoljon, szeressen színházba és moziba járni, de nem ám akció-, hanem amolyan jófajta csöpögős "rózsaszín" filmekre, epedjen a lakberendezésért, és ami a legfontosabb: legyen tisztában azzal is, hogy a "barack" mégiscsak egy szín. Nem sok ez egy kicsit, hölgyeim? Ha ezt mind a párunktól várjuk, mi marad a barátoknak?
Tapasztalatom szerint érdemes minden funkcióra más barátot tartani - az egyikkel kirándulni jó, mert bírja a strapát, a másikkal kulturálódni, mert minden múzeumban előre köszönnek neki, a harmadikkal vásárolni, mert hihetetlenül képben van a leárazásokkal kapcsolatban...
Az a férfi, aki úgy tesz, mintha jó férj lenne, egy idő után valóban azzá válik. Aki, ha kötelességből is, de teljesíti a feladatait, előbb-utóbb önszántából teszi azt. Egyszer egy barátom mesélt nekem egy morális dilemmájáról, miszerint adakozni szeretett volna, de nem segítő szándékból, hanem bűntudatának enyhítése végett. kikérte hát egy rabbi véleményét, aki a következőket mondta: "Nem azért adakozik valaki, mert jó ember, hanem azért lesz valaki jó ember, mert adakozik."
A mesenézés jó dolog, de a szülőknek nem árt időről időre tudatosítani a csemetéjében, hogy Hófehérke meg a herceg a fehér lovon csupán a Grimm testvérek agyszüleménye, a történetnek valós alapja nincs. És ha Hófehérke rendesen tanult és dolgozott volna, sosem szorult volna arra, hogy előbb eltartsák a törpék, utána meg megmentse a herceg.
