Ha most itt lennél, egy napomat elmesélném... hogy egyedül maradj többé nem engedném. De csak szavak jönnek, melyeket te sem hiszel el, a telefon süketen hallgat senki nem felel. Ha most itt lennél végighúznám ujjam válladon, megfeszülne bőröd, lehullna minden rólad, összekulcsolnám kezed, mintha bilincsre várna a szerelem börtönében végleg bezárva.
S én várni fogok, mert várni kell arra, aki nem jön el. Fáradt éjszakában, tudod álmatlan a csend. De hajnalban a derengés, új reményt üzen, éhes madár, a reggel, az emlék megpihen. Akit az éjjel vártam, nem jön ma sem el.
Már minden helyen kerestelek, ahol nem vagy, csak azt a helyet nem találom, ahol vagy. Csak azt tudom, hogy ott vagy, ahol én nem vagyok. De hol vagyok én? Azt kívánom, bár itt lennél, hogy megmondd. Esetleg ha nagyon-nagyon erősen kívánnám, akkor itt lennél?
Égre nézek felhőket látok s a felhőkben a Te arcodat látom. Csendes szélben hangod hallom, ha elbújik a Nap akkor is tudom, hogy szeretlek s hiányzol nagyon!
