A magányban, a betegségben, a zűrzavarban a barátság puszta gondolata is lehetővé teszi a túlélést, még ha barátunknak nem is áll hatalmában segíteni bennünket. Elég a tudat, hogy ő létezik. A barátságot nem halványítja el a távolság vagy az idő, a börtön vagy a háború, a szenvedés vagy a súlyos csend. Éppen ezekben a dolgokban gyökeredzik a legmélyebben, és ilyen talajból bontja ki legszebb virágait.
A barát egy zsák naranccsal, egy épp neked való krimivel és egy nagy csokor virággal állít be, amikor influenzás vagy. Azután beteszi a virágot egy vázába, készít neked egy forró italt, elmosogat helyetted - majd elmegy.
Talán valóban születnek néha örök és megbonthatatlan kapcsolatok. Egyesek tényleg rátalálnak arra az emberre, aki jóban-rosszban kitart mellettük. Ez az ember lehet, hogy egy házastárs, és ünnepelheted őt álomesküvővel, de az is lehetséges, hogy az az ember, akire egy életen át számíthatsz, az az ember, aki igazán ismer, talán még jobban ismer, mint te önmagadat. Ő nem más, mint az az ember, aki melletted volt gyerekkorod óta.
Hagyd abba önmagad és partnered bírálgatását! A legnagyobb mértékben azzal mozdíthatod elő kapcsolatod megváltozását, ha társadat teljesen olyannak fogadod el, amilyen, anélkül, hogy megpróbálnád őt kritizálni vagy megváltoztatni.
Aki utat tud nyitni a kommunikációnak valamely irányban, az sokkal bölcsebben és hatékonyabban jár el, mint aki csak a másik önzését vagy épp a maga önzetlenségét igyekszik bizonygatni.