Ha koffein és cigaretta nélkül el tudod kezdeni a napot, mindig kedves vagy bármelyik tagod fájjon is, és minden nap képes vagy ugyanezt megtenni, megérted hogy szeretteid épp most nem tudnak időt szakítani rád, egy gazdag barátot nem szeretsz jobban egy szegénynél, hazugságok nélkül szembe tudsz nézni a világgal, a feszültséget képes vagy legyőzni orvosi segítség nélkül, el tudsz lazítani pia vagy fű nélkül, őszintén elmondhatod magadról hogy nincs benned előítélet fajta, nem, bőrszín, nemzetiség, politikai hovatartozás iránt, akkor majdnem elérted a fejlődésnek azt a szintjét, ahol a kutyád áll.
A kutyatartáshoz hozzá tartozik, hogy lehullik a vakolat, kinyílnak a párnák és cafatokra tépődnek a szőnyegek. Mint minden kapcsolatnak, ennek is megvolt az ára. Olyan ár volt, melyet elfogadtunk, s mely egyensúlyban volt az örömmel, a szórakozással, a védelemmel és a barátsággal, melyet adott nekünk. Abból a pénzből, amit a kutyánkra és az összes általa tönkre tett dologra költöttünk, egy kis jachtot vehettünk volna. Viszont hány jacht várja egész álló nap az ajtóban, hogy az ember hazamenjen? Hány jacht él azért a pillanatért, hogy az ember ölébe mászhasson, vagy hogy leszánkázhasson a domboldalon gazdája képét nyalogatva?
Pedig az egyetlen igazán szép és léleknemesítő állatszeretet az, amely az élőlények összességének szélesebb és általánosabb szeretetéből fakad, s amelynek legfontosabb központi része csak az emberszeretet lehet.
Egy kutyának nem kell se luxusautó, se hatalmas ház, se drága ruhák. Beéri egy útszélen talált bottal. Lehetsz gazdag vagy szegény, buta vagy okos, agyafúrt vagy tökkelütött, a kutyádnak mindegy. Õ csak szeretetet kér és ad. Hány emberrõl mondhatod ezt el? Hány ember szeret feltétlen és olthatatlan szeretettel? Hány ember mellett érzed, hogy ami te vagy, az különleges?
Mások nevezzék csak gyöngeségnek az állatszeretetet, gúnyoljanak ezért – te sétálj csak nyugodtan a kutyáddal. Jó társaságban maradsz, s Isten is tudja ezt.