Nincs a világon még egy ugyanilyen ember. Egyes részleteket tekintve sokan hasonlítanak hozzám, de egészében véve senki. Ennélfogva bármit teszek, azt magamnak tulajdoníthatom, hiszen én magam választottam.
A Pálcikaember tudta, vagy inkább érezte, létezik egy ismeretlen, megleshetetlen valaki, aki távollétünkben fogkefénket használja, ágyunkba fekszik, kenyerünkből szel, belelapoz könyveinkbe – mi pedig fojtogatva a megszokhatatlan idegen illattól, ugyanakkor megbabonázva is, ülünk asztalunknál, késő éjszaka, hátunk mögött a falon árnyék tornyosul, és megpróbáljuk legalább azt kideríteni: milyen lehet ő.
Milyen lehet a bennünk rejtőzködő másik, aki álmainkat hagyja maga után?
Startlaphoz
RSS