William Shakespeare idézetek

angol drámaíró, költ?, színész
1564 április 23 - 1616 április 23

Milyen borús télnek tűnt távolléted,
ki a szálló esztendő nyara vagy,
hogy vacogtam a nappali sötétben,
mikor a tar december rám szakadt!

XCVII. szonett

A barátság szilárd minden egyébben, kivéve a szerelem dolgait.

Nem az állandó fogadkozás a hűség bizonyítéka, hanem az egyszer kimondott és megtartott fogadalom.

Bölcs apa az, aki ismeri a saját gyermekét.

A szerelem bizony vak, és a szerelmesek nem látják azokat a kedves bohóságokat, amelyeket elkövetnek.

A szerelem sóhajok párájából fogant füst;
ha szítják: tűz, mitől a szem ragyog;
gyötrődve tenger, mit könnyár dagaszt.
Mi még? Értelmes őrület, ádáz epe, mézédes fűszer.

A várakozás ott csal meg, ahol
Legtöbbet ígér; s akkor sikerül,
Mikor a remény csüggedésbe hül.

Légy messze bár, mindig itt a helyed;
nem juthatsz túl gondolataimon,
S én velük vagyok, ők meg teveled;
S ha alszanak, fölkölti arcod éke
Szívemet szívem és szemem örömére.

Az vagy nekem, mint testnek a kenyér
a tavaszi zápor fűszere a földnek;
lelkem miattad örök harcban él,
mint a fösvény, kit pénze gondja öl meg;
csupa fény és boldogság büszke elmém,
majd fél: az idő ellop: eltemet;
csak az enyém légy, néha azt szeretném,
majd, hogy a világ lássa kincsemet;
arcod varázsa csordultig betölt,
s egy pillantásodért is sorvadok;
nincs más, nem is akarok más gyönyört,
csak amit tőled kaptam s még kapok.
Koldus-szegény királyi gazdagon,
részeg vagyok és mindig szomjazom.

A szó csak szó; és hogy gyógyítanád az összetört szívet a fülön át?